2015. július 22., szerda

Empuriabrava, Európa legnagyobb lakott kikötője

Empuriabrava - kirándulás Európa legnagyobb lakott kikitőjébeKözel hat hónap után hazaérkeztünk Dél-Afrikából. Lassan a helyére került minden, kilakoltattuk a pókokat is (a hálóikkal együtt). Mindenből megvolt az első: első úszás a tengerben, első kávé a tengerparton, bejelentkezés családnál, barátoknál, első séta...


Még napokig nem vettük le a robogót, annyira élveztük, hogy végre sétálhatunk. Megünnepeltük Péter névnapját is kedvenc kínai éttermünkben, és bejártuk az egész környéket.

Jó újra itthon, de pár nap után már be vagyunk sózva (hiába, javíthatatlanok vagyunk ezen a téren, ezért is utazunk már 3 éve). Itt az ideje valami új impulzusnak! Új úti célunk Empuriabrava, a Costa Brava-n található legnagyobb európai lakott kikötő.

Empuriabrava, a spanyol "Velence"
Empuriabrava, a spanyol "Velence"
 
Reggel korán robogóra pattanunk (Rozi aksija is rászorult egy kis töltésre, hogy beinduljon a kicsike...), és a spanyol határ felé vettük az irányt.

Empuriabrava felé menet kávé Le Perthus-ben
Le Perthus, kötelező kávézós megálló. A határ menti városka különlegessége, hogy a főút egyik oldala még francia, a másik pedig már spanyol

Empuriabrava

Még egy kis motorozás, és megérkezünk Empuriabrava-ba, ahol minden szombat délelőtt kilométernyi piac van a tengerparton.

Empuriabrava szombati piac a tengerparton
Empuriabrava - piac a tengerparton. Rekkenő a hőség, ezért jól jön az árusok gondoskodó árnyékolása

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, a bugyitól a rózsaszín táncoló kiskutyán át az olcsó gyümölcsig.

A piacozásról kitikkadva lehuppanunk a kikötő egyik árnyas kávézójában.

Empuriabrava kikötő
Empuriabrava - kikötői egyveleg
 
Elbeszélgetünk a kávézó francia tulajával, ő mesél arról, hogyan is alakult ki, majd nőtte ki magát Empuriabrava.

"Kezdetben itt termőföldek voltak" - kezdi a történetet. Aztán úgy 40 évvel ezelőtt két német úriembernek jött az a nagyszerű ötlete, hogy felvásárolja ezeket a területeket, és ott kialakítson egy közel 30km hosszú csatornarendszert.

Empuriabrava - a kezdetek
Empuriabrava - a kezdetek... Ez a két kép a kávézó falán lóg. Balra a termőföldek, jobbra a főcsatorna ásása látható

A csatornák mentén lévő építési telkeket lépésenként eladták, kiépült a kikötő is, ami évente 8.000 hajót fogad évente.

Empuriabrava lagunák
Empuriabrava lagunák

Az ötletgazdák leszármazottai a mai napig visszajárnak ide, és egyikük irányítja a kikötőt.

A spanyol "kis Velence" lagúnáit legjobban hajóval lehet felfedezni. Az út kb. egy órás, van lehetőség csónakbérlésre, nem kell hozzá jogosítvány sem, és GPS biztosítja, hogy ne tévedj el.

Empuriabrava - csatornatúra eco boats-al
Empuriabrava - csatornatúra eco boats-al (2 főre kb. 35€ kiadás az 1 órás túra). Elektromos, csendes, persze nem lehet vele száguldozni...

Kellemes piknik a tengerparton, és már indulunk is visszafelé. Következő állomás: Rosas (ejtsd: roszasz). 

Empuriabrava - úton visszafelé: Rosas, a Costa Brava egyik gyöngyszeme
Rosas, a Costa Brava egyik gyöngyszeme
 
Hazafelé megállunk még La Jonquera-ban (ejtsd: lazsonkera). Ez szinte kötelező megálló minden Spanyolországból hazatérő franciának, mert rendkívül kedvező áron lehet bevásárolni, főleg az alkohol, a dohány és a hús kerül jelentősen kevesebbe. Egy bevásárlásnál akár 30-40%-ot lehet spórolni, így a határ közeli franciák rendszeresen átjárnak bevásárolni.

Egy gyors vacsora a lakóautóban, és már indulunk is az esti programokra. Kezdünk egy tengerparti ír-francia koncerttel a kikötőben. A zongorista hölgy egy vitorlás hajóval járja a világot, és koncerteket ad a kikötőkben. Ezen az estén kiegészül a zenei élmény a helyi artista csoport külön erre az alkalomra komponált előadásával.

Empuriabrava után koncert a tengerparton
Koncert a Canet Plage-i kikötőben - Pianocean: Sailing the world with a piano


A nap mCanet Plage - szezonnyitó tűzijáték a tengerparton
A nap méltó befejezése a szezonnyitó tűzijáték a tengerparton
 
Dél-Afrikában Tamás barátunktól hallottuk gyakran nap végén az alábbi mondatot: "Megint egy "szar" nap Afrikában". Ennek mintájára megkomponáltuk a saját szlogenünket: Megint egy "szar" nap a dél-francia tengerparton... :)

Viszlát Dél-Afrika!

Viszlát Dél-AfrikaEgyszer minden utazás a végéhez ér. Közel 6 hónapnyi afrikai tapasztalattal, élményekkel gazdagabban mi is készülődünk vissza Franciaországba. Mindketten másról áhítozunk...


Nekem a tenger, az úszás, a napsütés hiányzik a legjobban. Alig várom, hogy a lábam a homokban legyen, nyaldossa a tenger, miközben süt rám a nap. Péter a tengerparti kávézást emlegeti, és fejben már bemotorozta 5x a vidéket. Alig várjuk, hogy szabadon mozoghassunk, sétáljunk, piacoljunk.

De előtte még vár ránk a csomagolás (visszafelé valahogy sosincs elég hely a hátizsákokban...), búcsúzkodás, aztán irány a reptér. A visszaút nem túl eseménydús, viszont kellően fárasztó.

Viszlát Dél-Afrika! hazafelé
Viszlát Dél-Afrika! A számtalan érintett reptér egyikén fáradtan ....és még nem érkeztünk meg...
 
Éjjel repülünk Joburgból Londonba, ahol van 7 óránk arra, hogy repteret váltsunk. Itt még nem érzékeljük, hogy nyár van. London hű önmagához, súlyos szürke felhőkkel és némi esővel fogad.

Alig két órás repülés, és már Barcelonában vagyunk. Na, itt aztán lever minket a víz, alig győzünk megszabadulni a több rétegnyi meleg cucctól.

Viszlát Dél-Afrika! Úton hazafelé
Újabb repülőre várva...

Mivel a buszunk Barcelonából vissza Perpignan-ba (ejtsd: perpinyan) csak másnap reggel indul, így a reptéren éjszakázunk. Két átvirrasztott éjszaka után elpilledünk a buszon. Harmadik napja vagyunk úton, és még nem vagyunk otthon.

Viszlát Dél-Afrika! Úton Franciaország felé
Úton Franciaország felé a buszon...

...éééés megérkeztünk! Újra Franciaországban vagyunk :-)

Kedves barátunk, István jön értünk az állomásra. Irány a hivernage (ejtsd: ivernázs), azaz a lakóautó-lakókocsi parkoló, ahol 6. hónapja vár ránk hűségesen guruló garzonunk, és Rozinante, a robogónk.

Kicsit izgulunk, hogy milyen állapotban találjuk otthonunkat. Kívülről kicsit piszkos, belül tiszta pókháló (legalább nem volt teljesen lakatlan, amíg távol voltunk :-D), de egyébként kutya baja... csak indulni nem akar. Egy kis bikázás, és roboghatunk vele a tengerpart felé. De hogy ne legyen teljesen sima a hazatérés, félúton kipukkan a bal első kerék. Na, mondhatom semmi nem hiányzott jobban három napnyi utazás után, mint a kerékcsere az út szélén.

Lefőve, kimerülve parkoljuk le Joreget oda, ahonnan januárban elindultunk. István és felesége, Marika vacsival és zuhannyal várnak minket. Micsoda megváltás! Mi meg cserébe órákig meséljük nekik dél-afrikai élményeinket.

Viszlát Dél-Afrika - afrikai élmények képekben
Afrika-élmény - egy kis ízelítő összefoglaló: vadászat, oroszlán simogatás, zsiráfetetés, pizza Raffaellel, elefántos kaland, fánksütés Gyuri bácsinál...
 
Jó újra itthon álomra hajtani a fejünket.

Az első napok akklimatizálódással telnek. Bejárjuk kedvenc helyeinket. Jól esik, hogy a boltban, kávézókban emlékszenek ránk, és lelkesen üdvözölnek. Tényleg otthon vagyunk.

Viszlát Dél-Afrika! Hazaérkeztünk
Otthon, édes otthon...


Dél-Afrika tetszett, nem tetszett

Dél-Afrika: tetszett, nem tetszett?Közeledik a hazautazás időpontja, itt az ideje mérleget vonni. Maga az ország az ellentétek és ellentmondások országa. Hol tetszett nekünk, hol meg inkább menekültünk volna, de tapasztalatnak mindenképp nagyon értékes. Na és persze megúsztuk az európai tél nagy részét, ami nem elhanyagolható tényező!

 

Dél-Afrika Tetszett, Nem tetszett

Ami tetszett Dél-Afrikában
Dél-Afrika tetszett...

  • Maga az Afrika-élmény (természet, vadállatok, vörös föld, óriási terek...) a más afrikai országokban elszenvedhető kényelmetlenségek nélkül.
  • Elképesztően szép, színpompás tájak, vadvilág, változatos domborzat.
  • Nincs drágaság, jókat lehet enni-inni. Jó minőségűek a termékek, széles angolszász termékválaszték.
  • A Carnivore étterem Joburgban.
  • Törekvés az önellátásra.
  • Sok a joly joker ember (főként a farmokon), még nem érte el őket a túlzott specializálódás szele.
  • Jó a szolgáltatás és nem bonyolítanak semmit agyon (még).
  • A haramiákat leszámítva mindenki laza, kedves, közvetlen
  • A Pilanesberg Nemzeti park és a johannesburgi Lion Park
  • Nincs időeltolódásból adódó probléma, jet leg.
  • A dél-afrikai magyar klub
  • Péter megtanult a "rossz" oldalon vezetni
Dél-Afrika tetszett, nem tetszett
Az Afrika-élmény...


Ami nem tetszett
Dél-Afrika, ami nem tetszett

  • A rossz közbiztonság miatti folytonos aggodalom, félelem (1,7 rendőr hal meg naponta...). A városi környezetben folyton benne van a levegőben az erőszak lehetősége, a nagyvárosokban folyton körbe kell nézni gyanakvóan. A rablók kedvelt célpontjai a könnyelmű turisták.
  • Sokkal kevesebb az ember szabadsága, nem lehet sétálni, nem ajánlott egyedül mozogni.
  • Nagyon rossz testi-egészségi állapotban vannak fehérek, feketék egyaránt. Rengeteg a csúnyán elhízott ember és gyerek
Dél-Afrika nem tetszett

  • Meghökkentőek az élet-színvonalbeli különbségek, szakadékok.
  • Rengeteg a lézengő munkanélküli.
  • A helyi feketék és helyi fehérek közötti bizalmatlanság látványa.
  • A helyi fehérek gondolkodása a feketékkel kapcsolatban.
  • Drága a mobil telefon, az internet és nem mindenhol elérhető
  • Távolsági közlekedésben nincs igazán a turista számára használható tömegközlekedés
Összességében sok tapasztalattal gazdagon térünk haza Dél-Afrikából. Megismertünk egy teljesen más kultúrát, és megúsztuk az európai telet. Mindkettőnk számára ez volt az első "fekete ország"-élmény, amit ép bőrrel megúsztunk.

Érdemes elmenni Dél-Afrikába? Igen, mindenképp. Főként ha olyan vadorzós, vadnyugatos típusú fiú (esetleg lány) vagy, aki szeret vadászni, táborozni, nem riasztja a veszély, és nem aggódik, ha puskalövés hangjára riad az éjszaka közepén (velünk megtörtént, nem is egyszer!) Ez valahol mégis az egyik legcivilizáltabb ország az afrikai élmény megszerzéséhez.

Dél-Afrika tetszett, nem tetszett? Érdemes ellátogatni
Dél-Afrika tetszett, nem tetszett? Mindenképp érdemes ellátogatni ide :)
 
Élnénk-e Dél-Afrikában? Közel hat hónap dél-afrikai tartózkodás után a válaszunk inkább a NEM felé hajlik. A rossz közbiztonság miatt nem tartjuk élhető országnak Dél-Afrikát, főként nem nők és gyerekek számára (de családos férfiaknak sem életbiztosítás). Jelenleg remény sem látszik arra, hogy a helyzet konszolidálódik, a jelenlegi fekete kormány nem igazán tesz lépéseket ebbe az irányba.


Lakókocsi, lakóautó dél-afrikai módra

lakókocsi, lakóautó dél-afrikai módraLakóautós körutunkat 2015-ben "megszakítottuk" pár hónapra egy dél-afrikai utazás miatt. A távolság és a közbiztonságról szóló nem túl biztató hírek miatt lakóautónkat Franciaországban hagytuk egy erre specializált "parkoló"-ban. Egy lakóautós azonban mindig lakóautós marad. Mi sem tagadtuk meg önmagunk, több lakókocsis-kempinges boltba is ellátogattunk Dél-Afrikában...


Közel fél éves dél-afrikai kalandunk alatt csak 2 lakóautót láttunk, egy picivel több lakókocsit, persze afrikai stílusban.

Lakókocsi, lakóautó Dél-Afrikában - lakókocsi szafarira
Ezeket a járgányokat jó masszívra készítik, hogy bírják a szafaris terepet.A terepszögük is nagyobb, hogy az emelkedőkön a lakókocsi feneke ne verje a földet

Belülről igen alacsonyak, felül van egy kinyitható hálós-vásznas tetőrész, ami lehetővé teszi, hogy kényelmesebben álljunk benne. Ez, mint megtudtuk, nem túl praktikus, mert a majmok már megtanulták kihasítani a vásznat, ott bejutni a lakókocsiba, és mindenféle élelmet ellopni...

Lakókocsi dél-afrikai módra: vászontető és lakókocsi belső
Lakókocsi dél-afrikai módra: vászontető és lakókocsi belső

Jellemzően nincs bennük sem WC, sem zuhanyzó. Szinte minden oldalon lenyitható (konyha), hozzátoldható valami, amitől kész kis táborhely alakítható ki a vadonban.

Lakókocsi Dél-Afrikában: néhány perc alatt egy egész táborhely hajtogatható ki belőle
Lakókocsi Dél-Afrikában: néhány perc alatt egy egész táborhely hajtogatható ki belőle
 
Van lehetőség lakóautó bérlésre is. Az Európában is ismert hagyományos modellek mellett vannak a terepjáró lakóautók, ahol a felépítmény (azaz a lakórész) 4x4-es alapra került.

Lakóautó dél-afrikai módra - lakóautó bérlés
Lakóautó dél-afrikai módra...


Mindent összevetve Dél-Afrika nem tűnt számunkra lakóautózás szempontjából ideális terepnek. Akik lakóautóznak, lakókocsiznak, azok kempingekben éjszakáznak. A dél-afrikai közbiztonság egyáltalán nem kedvez a biwakolásnak (lakóautós vadkemping).


Járművek, közlekedés Dél-Afrikában

Járművek, közlekedés Dél-Afrikában: mobil orvosDél-Afrikában az egyik luxuscikk a séta. Nekünk a biztonság után rögtön ez hiányzott a legjobban, hisz franciaországi napi rutinunk része 5-10 km gyaloglás. Itt az autó elengedhetetlen...


Dél-Afrikában a járműveket illetően is nagyobb nagyságrendekben gondolkodnak. Összességében elmondható, hogy jó állapotú a járműpark az országban. Nem túl sok a lepukkant kocsi (azért olyan is van), köszönhetően a feketék számára igen kedvező autóvásárlási hiteleknek.

Jellemzően erős, nagy testű és teljesítményű autókkal járnak az emberek. Előszeretettel választják a 4x4 terepjárókat, vidéken sok a bakki és a truck (ejtsd: baki és trak), ezek elengedhetetlenek a farmos életben a beszerzéshez, szállításhoz, mindegy mi a rakomány:

Járművek, közlekedés Dél-Afrikában: trucks, bakkies, terepjáró
Járművek, közlekedés Dél-Afrikában: trucks, bakkies, terepjáró...



Járművek, közlekedés Dél-Afrikában - tűzoltó autó
A tűzoltóknál sem viccelnek...

Rengeteg ún. taxi, azaz kisbusz van Dél-Afrikában. Ezekkel oldják meg a tömegközlekedést, amit főként feketék vesznek igénybe (mi egy fehér embert sem láttunk taxival utazni...). Ritka, hogy ezek a taxik valahol ne legyenek megnyomva, ne lógjon a sárhányó, stb.

Járművek, közlekedés Dél-Afrikában - taxi, a feketék tömegközlekedési eszköze
Dél-afrikai tömegközlekedés taxival
   
Érdemes rendkívül figyelmesen vezetni, mert a helyiek szerint a feketék nagy része veszi a jogosítványát, de vezetni nem tud. Nagyon sok a baleset, és többségük igen nagy. 

Sok olyan jellemzően indiai és kínai autót láttunk, amikkel Európában nem lehet találkozni.

Járművek, közlekedés Dél-Afrikában - kínai és indiai autók Dél-Afrikában
Tata, Mahindra... csupa Európában ismeretlen márka

Dél-Afrikában a kamionok is 1,5-szer hosszabbak, mint Európában, nem is beszélve az ún. "kamion vonat"-okról, amiket nem sok helyen lehet látni a világon (aki járt már Ausztráliában, annak lehetett rá esélye).

Járművek, közlekedés Dél-Afrikában - kamion-vonat
A végeláthatatlan "kamion-vonat" elképesztő méretű és súlyú tárgyakat szállít. Előzés? Felejtsd el!



Járművek közül (európai mércével mérve) elég kevés motort, még kevesebb robogót láttunk, és nincs nagyon elterjedve a babakocsi sem. A gyerekszállítást a feketék megoldják egy nagyméretű törölköző, kendő vagy pléd segítségével. A csomagszállítással sem bajlódnak túl sokat. Nagy méretű és súlyú terheket elvisznek a fejükön.

Járművek, közlekedés Dél-Afrikában: gyerek a háton, csomag a fejen
A szimpla gyerekes, és a gyerek-csomag kombináció...


Étterem Dél-Afrikában - szigorúan húsevőknek

Étterem Dél-Afrikában - Carnivore, JohannesburgRainbow Nation (ejtsd: réjnbo nésön; szivárvány nemzet), így emlegetik Dél-Afrikát, hisz a sok bevándorló miatt tényleg színes a paletta. Indiai, európai, afrikai, pakisztáni, kínai... Bármelyik nemzetet kiválasztod, biztos lehetsz benne, hogy találsz hozzá éttermet is...


A mi kedvenc (na jó, egyik kedvenc) éttermünk egyértelműen a Carnivore (ejtsd: kárnivor) volt Joburgban. Itt ünnepeltük Gyuri bácsi szülinapját. Az étterem szlogenje: "Africa's Greatest Eating Experience", azaz Afrika legnagyobb evés élménye, amit kizárólag húsevőknek ajánlunk. Nem véletlen a névválasztás, mivel a 'carnivore' = húsevő, és az étterem specialitása a kardokra felhúzott, és grillezett különféle húsok.

Étterem Dél-Afrikában - Carnivore, Johannesburg
Étterem Dél-Afrikában - Carnivore, Johannesburg: érkezik kis csapatunk a vendéglőbe :)
 
Julcsi, Gyuri bácsi lánya előre kioktatott bennünket, hogy miből együnk, és miből ne, mert előbb az olcsóbb húsokat hozzák, hogy azzal jól lakj, és csak utána a drágább vadhúsokat, mint zebra, krokodil, strucc, stb.

Az italrendelés után a menü a napi levessel indul, ez a mi esetünkben zöldségkrém leves volt. Ezt házi sütésű mézes kenyérrel és vajjal tálalják. (Figyelem! A leves és a kenyér isteni, DE CSAK kóstolni, nem jóllakni, mert a java még hátra van!)

Étterem Dél-Afrikában: szülinap a Carnivore-ban
Figyelmesen hallgatjuk a jó tanácsokat..., de a levesnek és főként a meleg, frissen sült cipónak nehéz ellenállni

Aztán asztalra kerül 6 féle saláta, és 6 féle szósz. A pincér minden feltálalt húshoz elmondja majd, hogy melyik illik hozzá.

Étterem Dél-Afrikában - Carnivore, Joburg salades and sauces
Szószok és zöldségek... Nem eltelni vele!

A köret egészben sült krumpli tejföllel, és az afrikai nemzeti eledel, ami nélkül nem múlhat el nap: a PAP, ami fehér kukorica lisztből főzött kása. Önmagában ennek nem sok íze van (kicsit olyan, mint a kínai étteremben a sima főtt rizs), ezért mindig valamilyen stew-val (ejtsd: sztyú; pörköltös ragu) vagy szósszal tálalják/eszik. A mi esetünkben ez a Chakalaka Sauce (ejtsd: csakalaka szósz), ami nem kicsit csíp.

Étterem Dél-Afrikában - Carnivore, Pap és chakalaka bush baby-ben
Pap és chakalaka bush baby-ben
 
Na most, hogy bemelegítettünk, jöhet az attrakció! Pincérek járnak körbe kardon sült mindenféle húsokkal, egyszerre mindig csak egy fajtát hoznak. Elmondják, milyen húst kínálnak, milyen szósz illik hozzá, Te pedig eldöntöd, kérsz-e belőle vagy sem.

Étterem Dél-Afrikában - Carnivore, hús kardok, vadhúsok


Jött a peri-peri szószban elkészített csirkemáj, aztán kudu virsli, kudu húsgombócok, csirkeszárnyak, marhasült, báránysült... Biztos kitaláltad, hogy ezek voltak az olcsó húsok.

Ezt követte az igazi ínyencségek sora: nyárson impala, zebra, strucc és krokodilfarok. Ez utóbbi érdekes módon inkább hasonlít halra vagy szárnyasra, mint vadhúsra.

A pincérek addig jönnek a húskardokkal, amíg az asztalon lévő kis zászlócskát le nem döntöd.

Étterem Dél-Afrikában: Carnivore, zászló
A felirat: " I ate a croc at the Carnivore" annyit tesz, hogy "megettem egy krokodilt a Carnivore-ban"


Persze, mostanra már kinyúlik mindenki a sok kajától, de még hátra van a DESSZERT, kávé, tea! Választhatsz csokihab, gyümölcs sali, fagyi közül, de mi az afrikaisabbakat javasoljuk, ezek pedig a cheesecake (ejtsd: csízkék - sajttorta), és a malva pudding.

Étterem Dél-Afrikában - Carnivore desserts: malva pudding and cheese cake
A malva pudding nevében a puding megtévesztő lehet az európaiak számára. Ez tulajdonképp egy nagyon finom piskóta vanília mártásban (custard), amit melegen tálalnak


Élő közvetítés a Carnivore étteremből hamarosan itt >>

Mint sok más étterem, a Carnivore sem csupán az evés élvezetéről szól. Dél-Afrikában bevett gyakorlat, hogy a kávézók, éttermek egy nagyobb zárt parkfélében vannak, ahol van még konferenciaterem, mini állatkert, játszótér, tó, de akár kertészet vagy művésztelep is. Így ez egy egész napos kikapcsolódási lehetőség az egész családnak.

Étterem Dél-Afrikában - kávézók Pretóriában
Katinak Pretóriában nagyon sok ehhez hasonló kávézós-sétálós élményt köszönhetünk :)


Dél-Afrikai ételek és éttermek

Dél-afrikai ételek és éttermek - biltongA dél-afrikaiakat is ugyanazokkal "mérgezik", mint minket: finomított liszt (még a paradicsom szószba is kerül belőle), fehér cukor és hús minden mennyiségben. Az út menti minimál dizájnos kisboltól a csilli-villi bevásárló központig az üzletek széles skála várja a bevásárlókat. A boltok, éttermek kínálatára az angolszász stílus jellemző...>>

 

Dél-afrikai ételek és éttermek - Mit együnk Dél-Afrikában?

Semmiben nem szenvedtünk hiányt Dél-Afrikában (már a szabad mozgást leszámítva). Sőt, könnyebb volt beszerezni igazi tejfölt, és főznivaló kukoricát, mint Franciaországban. Legjobb áron a Pick n Pay (ejtsd: pikenpéj) és a Checkers (ejtsd: csekersz) szupermarketek kínálják áruikat, ha a top minőséget keresed, akkor pedig irány a Woolworth (ejtsd: vulvorsz). Finom, az otthonihoz hasonló kenyérre vágysz és jó minőségű húsra? Akkor a megoldás egy német hentes üzlet lesz.

Dél-Afrikai ételek és éttermek - bevásárlás Dél-Afrikában
Bevásárlás Dél-Afrikában: modern bevásárló központok, széles áruválaszték


Megéheztél bevásárlás közben? Számos étteremlánc vár ínycsiklandozó falatokkal. Angol reggeli, fish&chips (ejtsd: fis end csipsz), hamburger, pizza, stb. minden mennyiségben! Vagy csak rágcsálj egy kis biltong-ot, ami sós szárított hús "chips" (lásd ezen az oldalon a legelső fotó jobb felső sarkában). 

Dél-afrikai ételek és éttermek - fast food minden mennyiségben
Dél-afrikai ételek és éttermek - fast food minden mennyiségben...

A rengeteg bevándorló miatt van itt mindenféle étterem: angolszász, görög, olasz, portugál, afrikaans, stb. Minden népcsoportnak van helyi klubja is, amik szintén tartanak fenn éttermet is (iskolák, sportcentrumok, rendezvény termek, stb. mellett).

A dél-afrikai magyar klubban többször is megfordultunk. Itt ünnepeltük március 15-ét, az Anyák napját, voltunk farsangi bálon, sőt még a klub elnökének esküvőjén is!

Dél-Afrikai ételek és éttermek - dél-afrikai magyar klub rendezvények
Sokat köszönhetünk a dél-afrikai magyar klubnak és Pleskó Lászlónak, aki a klub elnöke. Sok ismeretséget, barátságot kötöttünk itt helyi magyarokkal.

Olasz barátunk, Raffael pedig elvitt bennünket az olasz klubba, ahol mi mást ehettünk volna, mint pizzát, természetesen olyan igazi hangos olasz családi környezetben :)

Dél-afrikai ételek és éttermek - pizza a dél-afrikai olasz klubban
Raffael családja mellett az olasz klubban ismerkedtünk meg a francia pétanque helyi változatával

Raffaelnél betekintést nyerhettünk a bor-, pizza-, és paradicsomszósz készítésbe, persze olasz módra, még a nagymama receptje alapján.

Dél-afrikai ételek és éttermek - salsa pomodoro olasz módra
Salsa pomodoro... Készül a házi paradicsomszósz! Ez kerül pizzára, pasta-ra :)